Tájházak Napja felhívás 2017

A Magyarországi Tájházak Szövetsége felhívást tesz közzé az 5. TÁJHÁZAK NAPJA programjához történő csatlakozásra, melyet 2017. április 22-23-án tartunk.

Idén is alkalmat kívánunk teremteni arra, hogy az év egy napján tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, a megszokott látnivalók mellett izgalmas, színes programokkal, kuriózumnak tekinthető egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a látogatók előtt.

A paraszti hagyományban a legszélesebb körben volt ismert Szent György alakja, akinek ünnepnapja április 24-hez kötődik. A jeles naphoz legközelebb eső hétvégén hagyományteremtő programjainkkal nemcsak a tavaszi állatkihajtás egykori emlékeire, hanem a tavaszi megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánunk fordítani. Úgy véljük, ez a nap, a Tájházak napja remek lehetőség számunkra, hogy a hosszú tél után, a tavasztól őszig tartó nyitva tartás kezdetén kiemelt figyelmet fordítsunk saját szűkebb pátriánk egykori életmódjára, paraszti világaira, és mindarra, ami a hagyományos tudásból ma is hasznosítható, újraélhető modern világunkban is.
A tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre felhívjuk leendő látogatóink figyelmét.

Felhívás
Jelentkezési lap

Share/Save