Tájházak Napja Programok 2019

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával”

Isaszegi Szlovák Tájház

SZENT GYÖRGY NAPI HAGYOMÁNYŐRZŐ DÉLUTÁN

Első Szent György napi hagyományőrző délután a múzeumkertben, kézműveskedéssel, kézműves bemutatókkal (kosárkötés, szövés, fonás, hímzés), tánccal, énekkel, gyermekjátékokkal. Isaszegi lakodalmas kalács sütése a szabadtéri kenyérsütő kemencénkben. Minden vendéget szeretettel várunk!

KIRÁNDULÁS A HONVÉD SÍROKHOZ

Jó idő esetén biciklivel és gyalogosan is kirándulunk a Honvéd sírokhoz. Útközben gyógynövény ismereteket  gyakorolunk, éppen milyen növényeket lehet gyűjteni. Rossz idő esetén a tájházban helyi finomságokat sütünk és kínálunk.

 

Részletek

Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum / Szlovák Tájház

SZENT GYÖRGY NAPJÁN HÚZD FEL BÉRES A GÚNYÁD!
A Kiskőrösi Szlovák Tájház a 300 esztendővel ezelőtt betelepített szlovákság anyagi kultúrájának állít emléket. Megnyitása óta a  helyi nemzetiség identitásőrzésének egyik központja, a szlovák kultúra és életmód bemutatásának helyszíne. A Tájházak Napja rendezvényen Szent György napjához és az állatok tavaszi kihajtásához kapcsolódó játékos feladatokkal, "sárkányos" kézműves foglalkozásokkal és hagyományos kemencés finomságokkal várjuk az érdeklődőket. Teret kap a színpompás kiskőrösi viselet.
A szomszédolás jegyében vendégül látjuk a Dunaegyházi Szlovák Tájházhoz kötődő hagyományőrzőket is.

Kiskőrösi Szlovák Népdalkör és Citerazenekar népdalcsokra;
Szivárvány Néptáncegyüttes;
Szücsi óvodások

Részletek

Sárpilisi Tájház

HAGYOMÁNYAINK ÁTÖRÖKÍTÉSE
A Sárköz Természetjáró Egyesület magbörzével várja az idelátogatókat a tavaszi ültetés, vetés idején. Juhász Józsefné a hagyományos kosárfonás alapjait mutatja meg papírból az érdeklődőknek.
Az udvar füves területe lehetőséget ad szalonnasütésre, itt a Sárpilisi Tüskerózsa Dalkörrel együtt, jó hangulatban kerülhet sor a sárközi népdalok közös éneklésére.
A tájházvezető (Szabó Mónika) mindkét nap tárlatvezetéssel várja a vendégeket, megmutatva, hogy a Sárpilisi Tájház egy olyan hely, ahol bármikor szívesen fogadják őket.

SÁRPILIS nagy hangsúlyt és energiát fordít hagyományainak és szokásainak megőrzésére. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalabb generációkkal is megismertessük a néptánc, a sárközi hímzés és a gyöngyfűzés szépségeit és a sárpilisi Gerlice Madár Hagyományőrző Néptánc Egyesület tagjaival közösen  igyekszünk minden alkalmat megragadni erre, így a Tájházak Napját is.
A rendezvény célja, hogy közelebb kerüljenek az emberek a tájházhoz, ne úgy tekintsenek rá, mint egy múzeumra, hanem mint a múltunk egy darabjára ahol őseink éltek.

Részletek

Hidasi Tájház

A Hidasi Tájházért Egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt a Hidasi Tájházba "Nyitott kapuval a Mecsek kapujában" programjára április 27-én, szombaton:
10.00: Kapunyitás, vendégek fogadása
12.00: népi hangszer és népi játék készítés Erzsi nénivel és Józsi bácsival
13.30: Tájház bemutatása szakvezetéssel
14.40: Hidas Néptánc Együttes műsora
15.00: "Hidasi Fonó" - az előadás témája: A két etnikum - a székelyek és németek - egymáshoz való viszonya.
18.00: Kapuzárás
A nap folyamán a tájház látogatása díjtalan.
Információ: www.hidas.hu, hidastajhaz@gmail.com

Részletek

Lapu Istvánné Tájház - Zsámbok

A RÉGI PARASZTI ÉLET BEMUTATÁSA
A Lapu Istvánné Tájházba látogatók betekintést nyerhetnek egy adott időszak társadalmi, gazdasági körülményeibe, a falusi élet hétköznapjaiba. A tájház gazdag gyűjteményében fellelhetőek a népviseleti ruhadarabok, népi bútorok, konyhai használati tárgyak, a vallásos életet tükröző szentképek, szobrok. A kamrában azok a munkaeszközök láthatók, melyeket a földeken és a kertben használtak, valamint az állatok tartásához szükséges eszközök is itt kaptak helyet. A gazdasági udvar szerves része egy tájháznak, itt találhatóak a kocsik, szekerek, a lőcsöskocsi, a szőlőfeldolgozáshoz szükséges munkaeszközök. Az érdeklődők tárlatvezetésen keresztül ismerkedhetnek meg a hagyományos paraszti élettel. A Zsámboki Asszonykórus tagjai frissen készített káposztás lángossal kínálják a látogató közönséget.

Részletek

Kiskunmajsai Tájház

Kézműveskedés egész nap a tájház udvarán, a régi kenyérsütő ház kemencéje újra ételt varázsol a látogatók asztalára. Korabeli konyhai, ház körüli eszközök és a kenyérsütés eszközeinek bemutatása, kenyérlángos sütés.
A Mayossa Hagyományőrző Egyesület néptáncbemutatójával, népzenével, valamint ingyenes "háztűznézővel" várjuk a látogatókat, akik a tájház bemutatása során megismerkedhetnek a már-már elfeledett népi hagyományokkal, népi játékokkal is.

Részletek

Népművészeti Ház Váralja, Jánosi György Közösségi Ház

HÚSVÉTI HAGYOMÁNYOK VÁRALJÁN

Tavaszi kiállítás megtekintése a közösségi házban, háziállatokról készült rajzverseny gyerekeknek, kirándulás háziállat tartó gazdákhoz a gyerekek és kísérőik számára. Ismerkedés az állatokkal, látvány etetés, legeltetés és állatsimogatás. Váraljai hímestojás készítés.

Részletek

Algyői Tájház

Az Algyői Tájház bekapcsolódik a Süli András emlékév programsorozatába. Az Algyői Tájház egyik helyszíne lesz annak a lovaskocsis túrának, mely Süli András életműve alapján bejárja a falu azon pontjait, amelyek az algyői naív festő életét meghatározták. A tervezett útvonal: Algyői Faluház, Algyői Vasútállomás, Kosárfonó utcai régi iskola, Tisza-part, Algyői Tájház, algyői Szent Anna templom, Perecz kocsma, Süli András szülőháza.

Részletek

Tabáni Tájház

TABÁNI PIKNIK

1. BEÜLTETEM KISKERTEMET: A látogatók által hozott virág és fűszernövények elültetése
2. PIKNIK: Hozott elemózsia elköltése a Zagyva partján
3. TARKA LEPKÉK: Kézműves műhelymunka

Részletek

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára