Hajdúszoboszlói Gazdaház

A Gazdaház Hete – Tájházak Napja

Program: A Tájházak Napja idén is megnyitója a Gazdaház Hetének.         
Április 23-án 10 órától Tájházak Napja megnyitó, 11 órától játszóház a gyerekeknek, 12 órától helyi termékek kóstolója, 14-től 16 óráig pedig kézműves bemutató, hagyományos ételek készítésének bemutatója.     
Április 24-május 1.: Másodízben rendezzük meg idén a Gazdaház Hetét, melyet minden évben a Tájházak Napját követő napokon tartunk. Bemutatjuk ezen a két hétvégét is magába foglaló héten, milyen munkák zajlanak a Gazdaházban, melyek azok a tevékenységek, melyet elődeink hagyományoztak ránk, de mai életünkben is helyet kaphatnak. Idén a mindennapi munkák, a szövés, szappanfőzés, keltetés, gyertyamártás, tésztakészítés, kenyérsütés bemutatása mellett a népi építészet kap nagyobb hangsúlyt, a sárból emelt, tapasztott épületek, ezek falszerkezete és felépítése. Egy héten keresztül készítjük el segítőinkkel a vesszővázas aszalót a Gazdaház udvarán, úgy ahogyan itt a vidékünkön valamikor az udvarokon, tanyákon valóban megépítették. A program ideje alatt látogatható mindkét kiállítás, a népi lakóházban a köpöly, nadály, frászkarika és az épp egy éve megnyitott kézműves műhelyben a zománcedények látogathatók.

Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Vasvári Pál u. 40.
Megye: Hajdú-Bihar
Nyitva tartás: 2017. 04. 22., szombat 10:00-17:00
Belépődíj: Felnőtt: 700 Ft; Diák és Nyugdíjas: 500 Ft
További információk: http://gazdahaz-hajduszoboszlo.hu/

Kapcsolattartó: Gazdaház Alapítvány, Vaskóné Bori
Tel.: 70/ 213-0182
E-mail: gazdahaz.hajduszoboszlo@gmail.com<

Tájházak Napja 2017: 

Helyi termékek kóstolója, kézműves bemutató, hagyományos ételek készítésének bemutatója.
Bemutatják, milyen munkák zajlanak a Gazdaházban, melyek azok a tevékenységek, melyet elődeink hagyományoztak ránk, de mai életünkben is helyet kaphatnak. Idén a mindennapi munkák, a szövés, szappanfőzés, keltetés, tésztakészítés, bemutatása kap szerepet.
A program ideje alatt látogatható mindkét kiállítás, a népi lakóházban a köpöly, nadály, frászkarika, a kézműves műhelyben pedig a zománcedény gyűjtemény is megtekinthető.

Tájházak Napja 2016: 

Tájházak Napja

Program: A Tájházak Napja idén is megnyitója a Gazdaház Hetének.         
Április 23-án 10 órától Tájházak Napja megnyitó, 11 órától játszóház a gyerekeknek, 12 órától helyi termékek kóstolója, 14-től 16 óráig pedig kézműves bemutató, hagyományos ételek készítésének bemutatója.     
Április 24-május 1.: Másodízben rendezzük meg idén a Gazdaház Hetét, melyet minden évben a Tájházak Napját követő napokon tartunk. Bemutatjuk ezen a két hétvégét is magába foglaló héten, milyen munkák zajlanak a Gazdaházban, melyek azok a tevékenységek, melyet elődeink hagyományoztak ránk, de mai életünkben is helyet kaphatnak. Idén a mindennapi munkák, a szövés, szappanfőzés, keltetés, gyertyamártás, tésztakészítés, kenyérsütés bemutatása mellett a népi építészet kap nagyobb hangsúlyt, a sárból emelt, tapasztott épületek, ezek falszerkezete és felépítése. Egy héten keresztül készítjük el segítőinkkel a vesszővázas aszalót a Gazdaház udvarán, úgy ahogyan itt a vidékünkön valamikor az udvarokon, tanyákon valóban megépítették. A program ideje alatt látogatható mindkét kiállítás, a népi lakóházban a köpöly, nadály, frászkarika és az épp egy éve megnyitott kézműves műhelyben a zománcedények látogathatók.

Tájházak Napja 2015: 

A Gazdaház Hete – Tájházak Napja

A 2015. évben a Tájházak Napja országos rendezvény központi helyszíne a Hajdúszoboszlói Gazdaház, ahol április 25-én, szombaton 9:30-tól kerül sor a Tájházak Napja program megnyitójára. A hajdúszoboszlói Zichy Géza Zeneiskola tanárai és növendékei népdalokat adnak elő,  valamint a Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is fellépnek. 10:30-tól a Zománcedények című kiállítás megnyitója után Endrődi Sándor előadását hallgathatják meg az érdeklődők a gyűjtésről, a kiállított anyaghoz fűződő emlékeiről. 11:00-tól „Kétszer születik a világra. Mi az?” A csirke, csirkekeltetés című előadás várja a látogatókat. A keltetés történetéről, a tojásról, a keltetőgépről, a kotlóról, a fészekről és a keltetés egyéb kellékeiről hallhatnak előadást az érdeklődők. A látogatók a kikelés folyamatát, az épp aznap kikelt csirkéket is láthatják. A keltetéshez a hagyományos magyar fajta (erdélyi kopasznyakú) tojását használják fel. Lehetőség nyílik ismerkedni a helyi ízekkel egész nap. A helyi termelők élelmiszereinek kóstolója és a kézművesek bemutatkozása várja a kedves vendégeket.

Tájházak Napja 2014: 

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni
   
Április 26-án, szombaton üstben szappant főzünk: Ismertetjük az alapanyagokat, a hozzávalókat és a receptet. Főzés 2,5-3 órán keresztül, majd formába szedés. Amíg a szappan fő, az udvaron kézműves bemutatót tartunk. 
Április 27-én, vasárnap kenyeret dagasztunk, kelesztünk és sütünk a látogatókkal közösen: Összeállítjuk a kenyértésztát, majd dagasztjuk – kelesztjük, közben házi joghurtot, kefirt, sajtot és vajat is készítünk, a megkelt tésztát pedig kétszer átdagasztjuk – kelesztjük.
Amit adunk: receptek, hozzávalók és sütnivaló.
Amit hozni kell: részvételi díj, tál (amiben a kenyértésztát hazaviszik), kenyérruha (betakarni a tésztát, hogy me ne fázzon), kötény és kendő (védőruhák).
Amit elvihetnek: a saját kenyér és a kovász a következő sütéshez, valmint a tapasztalat, hogy házilag is elkészíthető két alapélelmiszerünk, a kenyér és a tejtermék. 

Tájházak Napja 2013: 

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni
   
A Tájházak Napján délelőtt 9 órától szappant főzünk. A címet a gyerekdalból vettük: Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni! Ahogyan már a hozzánk látogatók tapasztalhatták, amelyik munkában részt vehetnek a látogatók, abba be is vonjuk őket. Nem csak magát a szappanfőzést, hanem a mosást, szapulást, mángorlást is kipróbálhatják, úgy, ahogy azt a nagyszülők- dédszülők tették hajdanán. Amíg a szappan készül –hisz ez egy közel három órahosszás procedúra- bemutatjuk a házat. 10, 12, és 16 órakor tartunk kiállítás-bemutatót. 14 órakor kezdődik a Fűben, fában orvosság, a környezetünkben fellelhető és a ház körül megtermelhető  gyógynövények, azok használati módja, a gyógyító főzetek, macerátumok stb. elkészítésének a bemutatása. Ezen a napon kelnek a kiscsibék, is, és a látogatóknak módjuk lesz végignézni, hogy a keltetőben egy-egy csibe hogyan bújik ki a tojásból.

Share/Save