FELVIDÉKRE KERÜLT AZ „ÉV TÁJHÁZVEZETŐJE” SZAKMAI ELISMERÉS

2014. május 10-én tartotta éves közgyűlését Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a Magyarországi Tájházak Szövetsége. A közgyűlésen ünnepélyes keretek között díjazták az Év tájházvezetőjét. Idén a cím birtokosa Duba Ernőné, a garamszentgyörgyi Duba Tájház irányítója lett, akit magas színvonalú tájházvezetői, hagyományőrző és közösségteremtő munkája elismeréseként egyöntetűen javasolt a szervezet elnöksége a szakmai elismerésre.

A díjat dr. Bereczki Ibolya elnök, dr. Füzes Endre tiszteletbeli elnök és Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök adta át. A díjátadáson és a közgyűlésen részt vett a Duba család és Helena Valentová, Garamszentgyörgy polgármestere is. A díjazottat Danter Izabella, a Galántai Múzeum muzeológusa, a Tájházszövetség elnökségi tagja köszöntötte a felvidéki magyar tájházak nevében.

Duba Ernőné születésétől a felvidéki Garamszentgyörgyön él, ahol csaknem négy évtizeden át pedagógusként, majd iskolaigazgatóként dolgozott. Sebestyén Gyula díjas önkéntes néprajzi gyűjtő. Férje szülői házában a családtagok segítségével rendezték be és 1996-ban nyitották meg a tájházukat. A Duba Tájházat jelenleg a Verőce Polgári Társulás működteti.

A 19. század közepén épült lakóház első átépítése 1919-ben, a második 1955-ben történt. A soros udvaron álló több osztatú, hosszúház első helyiségeiben egy 20. század eleji garamszentgyörgyi középparaszti sorban élő család lakáskultúrát bemutató enteriőrök láthatóak. A tájház gyűjteményének az alapját a család eredeti lakberendezési, ill. a mindennapi élethez szükséges használati tárgyai képezik, kiegészítve a községből és a környező falvakból származó emlékekkel. A tájházban kapott helyet a Tóth Gáspár Emlékszoba, amelyben az 1945-ig működő református népiskola berendezése, tárgyi és írásbeli dokumentációja kerül kiállításra. A portán a kisebb gazdasági épületek mellett található a földművelés, az állattartás és a szőlőművelés eszközeinek kiállítása. Az udvaron áll a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak helyet adó fedett kiállítási tér és egy újonnan épített kemence.

Díjazottunk a tájházban folyó tevékenység lelke. Állandó segítségei a férje, Duba Ernő és a lánya Szalayné Duba Ottília, aki édesanyjával a gyűjtemény szakszerű feldolgozását végzi és a programok megvalósítását irányítja. A tájház a község kulturális élettérének biztos pontja. Erről tanúskodnak a 2013-as évi rendezvények is. A rendszeres programok keretén belül valósult meg a húsvéti kavalkád, a néptánc oktatás óvodásoknak, a gyermeknapi program, kenyérsütés a biciklitúrázóknak, a nyári kézműves tábor, a tökparádé, a karácsonyi kavalkád. A Tájházak napján megrendezésre kerül a Kisbúcsú a Duba Tájházban című program. 2013. május 30-án Szúdy Nándor, elfelejtett festő, egykori garamszentgyörgyi református lelkész emléktáblájának felavatására került sor a tájházban.

Éves tevékenységük során rendszeres kapcsolatot tartanak fenn testvér tájházukkal, a Felpéci Tájházzal.

Duba Gizella a 2013-as év második felében bekapcsolódva a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum-A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Magyar Néprajzi Társaság által meghirdetett gyűjtőpályázatba összegyűjtötte és feldolgozta a szülőfalujában fennmaradt első világháborúval kapcsolatos élettörténeteket.

 

Share/Save