Dr. Joó Csabát a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.

Őszinte örömünkre szolgál, hogy egyik kedves tagtársunkat, a Szihalmi Tájház létrehozóját és működtetőjét a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. A vele készült alábbi interjút ajánljuk látogatóink figyelmébe.
(A cikk forrása: http://www.heol.hu/heves/kozelet/mindennap-versenyt-fut-az-idovel-592337)

Mindennap versenyt fut az idővel
2015. január 26. 19:08 Szomszéd Eszter
A HÉT EMBERE | Dr. Joó Csabát a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.

Dr. Joó Csaba Szihalmon a helyi és kistérségi civil közélet meghatározó szereplője. Ő hozta létre a Helytörténeti gyűjteményt és a Tobán Hagyományőrző Népművészeti Egyesületet. Az általa alapított néptánccsoport hazánkban és a határon túl is számos sikert aratott.

– Hogyan lesz valakiből a Magyar Kultúra Lovagja?
– Nem olyan bonyolult a történet. Ezt a címet a közművelődésért végzett tevékenységemért kaptam a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól. A célom a népi kultúra megőrzése, átmenekítése, hiszen a gyermekkoromban még kézzelfoghatóan jelenlévő szokáselemek – amelyek az emberi élet sorsfordulóihoz köthetők, például az esküvőkhöz, temetésekhez –, napjainkra szinte teljesen eltűntek. Ez volt alapindíttatás, hogy azok a hagyományos értékek, amelyek az adott közösség mindennapjait, ünnepeit szervezték, és jól lekövethető magatartásmintákat közvetítettek, mára már feledésbe merültek. Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mekkora értékeket hagytunk elveszni. Mi ezeket próbáljuk megőrizni és valamennyire visszahozni a mai kor emberének. Ezért hoztam létre először egy helytörténeti gyűjteményt Szihalmon, majd a Tobán Hagyományőrző Népművészeti Egyesületet, és a néptánccsoportot is.

– Ki terjesztette fel erre az elismerésre?
– Ez egy hosszas folyamat volt. Többen is ajánlhatnak. Az előzménye ennek az volt, hogy írtam egy-két könyvet néprajzi témában, és az egyesületi tevékenység híre is sokfelé eljutott. Készítettünk kiállításokat, van egy nagyszabású rendezvényünk: minden év júniusában a szihalmi lakodalmas, és rengeteg felkérésünk szerte az országban, és a határon túl is. Sokan tudnak rólunk, s látták mennyi munka van e mögött. Ez erkölcsi elismerés, és ennek mindennél jobban örülök.

– Nagyon élménydús gyermekkorról árulkodik, hogy életcéljává vált ennek a kincsnek a megmentése...
– Akkoriban mindenkinek az volt. A családok összetartottak. Ma már a gyermekek azt sem tudják, ki a harmadik unokatestvérük... Akkor ezek élő dolgok voltak, a szülők, nagyszülők mindent számon tartottak. Ám ezek fokozatosan eltűntek, majd egy kisebb szellemi kör ezt észrevette Szihalmon, hogy valamit tenni kell értékeink megmentéséért. Elkezdtük összegyűjteni a megmaradt tárgyi emlékeket, az iratanyagokat. A '90-es évektől, szakmámból adódóan is, nagyon sok helyen megfordultam adásvételeknél, és ilyenkor mindig figyeltem, mit lehetne megmenteni. Tudatosan gyűjtöttünk. Mindenki tenni akart a jó cél érdekében, a munkája mellett, időt, pénzt nem kímélve. A tájházzal kapcsolatban az volt az elképzelésünk, hogyha ide jön egy csoport, akkor legyen rendezvényterünk, programunk, hogy ne menjenek el, maradjanak egész napra.

– Látja már az eredményét ennek a sok-sok munkának?
– Igen, látom, hál' Istennek, és ez inspirál! Az a tapasztalatom, hogy az a fiatal, akit be tudunk hozni – és ez a nehezebb része –, akkor már itt is marad, mert jól érzi magát a közösségben. Szépen fejlődik az egyesületünk, önjáróvá vált, aminek nagyon örülök. Mostanra már hetvenen vagyunk, s elmondható, hogy évente már lassan több időt töltünk együtt, mint otthon. Minden pénteken néptáncpróbát tartunk, amiből nem engedek, továbbá szinte minden hétvégén fellépésünk van.

– Ügyvédként dolgozik, és azért az ügyvédek nem arról híresek, hogy túl sok szabadidejük lenne... Mégis, hogyan tudja mindezt összeegyeztetni?
– Nincs is szabadidőm, és sajnos ezt a család sínyli meg a legjobban. A feleségemnek nagyon sokat köszönhetek, mindenben támogat. Számomra az az egyik legnagyobb öröm, hogy már a gyermekeink is néptáncolnak, csatlakoztak az egyesülethez. Az irodámnak nagyon sok ügye – polgári, gazdasági – van, ami egész embert kíván, és azon kívül még ott az egyesület, valamint az önkormányzat. Nem lehet rutinból dolgozni. Mindennap versenyt futok az idővel.

– Ismer még olyan jogi szakembert, aki hasonló hobbival rendelkezik, mint Ön?
– Ez nekem már több mint hobbi. Itt, Egerben, nem ismerek hasonlót. Bár, érdekes, hogy a nemrégiben a bíróságon bementem az egyik irodába, és észrevettem két nagyon szép néprajzi fotót, ami ki volt akasztva a falra. Rögtön felismertem, hogy az a bujáki népviselet, és megkérdeztem, hogy kié a kép. Az egyik titkár mondta aztán, hogy a nagymamájáé volt. Nagyon jó volt ezt látni. Szóval, ilyennel már találkoztam, de olyannal még nem, aki ennél továbbment.

– Úgy tudom, Szihalomról még nem készült az Önéhez hasonlatos kötet.
– Igen, ez így van. A nulláról kezdtük, s rengeteg kutatási interjút csináltunk. Ott kezdődött, hogy kiderítettem, hogy is nézett ki a szihalmi népviselet, a lakás, a berendezés, a szokások, az egyházi élet. Jártam a házakhoz, beszélgettem az idősekkel – ez mind a mai napig megmaradt –, sokat vásároltam tőlük, főleg textileket. Óriási néprajzi anyaggal rendelkezem otthon.

– Milyen hagyományokat őriztek a családjában?
– A karácsonyi, húsvéti ünnepeket emelném ki. Nálunk nem volt olyan, hogy akkor most megyünk wellness-hétvégézni. Végigjártuk az egész rokonságot locsolkodáskor. A szüleimnek a hagyományőrzés természetes volt, ők még nem vigyáztak mindezekre olyan tudatosan, mint például az én korosztályom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ebben a gyűjtésben mindenki támogat, bár eleinte azért akadtak olyanok, akik szerint túlvállaltam magam. Számomra az is rendkívüli eredmény, hogyha a fiatalok lelkében le tudok tenni valamilyen értéket. Nagyon sok fiatal nőtt ott fel közöttünk, és büszkén mondhatom, hogy azoknál, akiknél eljött a házasságkötés ideje, akkor kérték, hogy a lakodalom során átöltözhessenek a szihalmi népviseletbe is. Ez számomra pozitív visszaigazolás volt. Sőt, az egyik tagunk, aki most érettségizik, mondta, hogy a mi hatásunkra úgy döntött, hogy néprajz szakra jelentkezik Debrecenbe. Apró dolgoknak tűnhetnek, de én ezeknek nagyon örülök!

 FOTÓ: BERÁN DÁNIEL

Share/Save