Búcsú Szablyár Pétertől

Tisztelt gyászoló Barátaim!

Önök tudják-e, milyen a boldog ember?
Boldog a barlangot járó, a természetet tisztelő, a fémet az újrahasznosítás kivételes lehetőségeként vizsgáló, szabad idejében tájházat szervező, Jósvafő idős embereit hallgató, emléküket megőrző, cséplőgépet helyreállító, múzeumot építő, közösséget teremtő Ember.

Boldog az 1994-ben Jósvafőn a Szakál-porta pusztuló épületeit két keze munkájával megmentő tájház alapító, kiállításrendező, gyűjtő, konzerváló, 1996-ban barlangtörténeti kiállítást rendező, a csűrben színpadot építő, színjátszó kört szervező Ember. Akinek hitvallása volt, hogy Jósvafő múltja – Jósvafő jelene és jövője is.

Boldog a 2000-ben megyei tájház találkozót szervező, a tájházak jövőjét meghatározó ajánlást szövegező és közreadó, műemlékvédelmet tanuló és a gyakorlatban művelő, a természeti, az ipari, az épített és szellemi kulturális örökségért mindig kiálló, a mindezekben rejlő tudást tanító Ember.

Az író, szerkesztő, cikket kérő és begyűjtő, illusztráló, fotografáló, maga kivitelező, Jósvafői Helytörténeti Füzeteket és Tájházi Hírlevelet, gyönyörű könyveket megálmodó és megalkotó Ember.
Igen, Ő az, a 2002-ben barátaival, társaival, kollégáival Tájházszövetséget alapító, néha kétségekkel gyötrődő Ember.

Ügyvezető, szervező, előadó, pályázatot író, Tájházi Akadémiát és tájháztalálkozókat szervező, könyvelővel küszködő,  mindig alapokat építő, cölöpverő Ember, aki Jósvafő tájházáért élete utolsó pillanatáig mindent megtett.

Igen, Szablyár Péter, a boldog ember: alap, igazodási pont, akinek humora, derűje átsüt a legkomolyabbnak látszó dolgokon is. Így ír a Jósvafői  Helytörténeti  Füzetek  1994-es, 20 db számozott példányban általa megjelentetett első számában: Ez a kiadvány bolti terjesztésre nem kerül. Másolása nem tilos, inkább megtisztelő!

Kedves Péter!
Ma elválunk, de mégsem távozol igazán közülünk, mert gondolataid, szavaid, írásaid, fotóid, a legmagasabb minőség elérését célzó elveid, a közösségért, az emberekért mindig példaként szolgáló tetteid velünk maradnak. Többek között azért is, mert boldog ember voltál, és mi a Létednek részesei lehettünk…
Leveledből idézek a búcsú pillanatában: „Mi az hát, ami valóban számít nekem? Könnyű kérdés volt. Tenni valamit másokért, a társadalomért. Törődni a többiekkel. Megérteni és megértetni magunkat annyi emberrel, amennyivel csak lehet. Egyik sem könnyű dolog, de tudtam, ha elérem céljaimat, büszkén mondhatom, hogy boldogan élek.”  HirotadaOtotake

Kedves Péter!
Megrendülten búcsúzunk Tőled, akik társaid voltunk a Magyarországi Tájházak Szövetsége életre hívásában, amelynek 2002-es alapításától 2011 tavaszáig ügyvezető elnöke,motorja voltál. Búcsúznak Tőled a Tájházszövetség tagjai, tájházas, múzeumi és műemlékes barátaid, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója és valamennyi munkatársa.

Hosszú utadon kísérjen együttérzésünk, tiszteletünk és szeretetünk. Legyen neked könnyű a föld…

Jósvafő, 2013. december 18.
Bereczki Ibolya

Share/Save